néha szúr, néha ég,
amit nem bánok, hisz
ha csak reggeliztem,
egyből ott az ebéd.
Fogam közének lukából
sejtelmesen pállott
szag árad szerteszét,
de tudom, uzsonnára
jól jön még a maradék.
Az emberek szájam szagát
nem állják, mi nem csoda
– de ők nem tudják a titkot,
mit én tudok –
nekem nem lesz gond a vacsora.
Néha nehéz is tőle fejem,
mert mikor fogam likába
egy komplett menüt elrejtettem
– mártás is volt közte –
sajnos ott felejtettem…