Már megint elveszítettem magam,
egy bolond vénasszony ült a helyembe,
be akarta festeni szőkére a hajam
és kalapot nyomott a fejembe,
hiába mondtam, jobb lesz, ha békén hagy,
kacagott minden szavamon,
azt mondta jobb lesz ha hagyom
emberré formálni magam,
mert a sok zavaros szavam
megszállottá tette lelkem ,
már nem az vagyok,
akivé kellett volna lennem.
No de volt ott seprű és lapát,
rendesen kirúgtam a banyát.
elfoglaltam újra a saját helyem
ma már végre tisztességesen
munkában töltök minden időt
a konyhában
a mosogatópult előtt.
3 hozzászólás
Hmm, hát érdekes. Elgondolkodtató, miről szól, nem annyira szokványos annyira. A végén, hogy tisztességes munkával tölti az időt, kicsit furán hangzik, úgy értem, mintha a versben beszélő magára erőltetné csak az egészet, és hátra akarná ezzel hagyni valahogy igazi énét.
Üdv. Zemy
igaz is lehet, amit gondolsz, de az én esetem ezek szrint más . Mégis csak vigasz az embernek, ha vannak vágyai amik nem teljesülhetnek, akkor előveszi a jól bevált gyógyírt az öniróniát. Nekem gyakran segít ! Érdemes kipróbálni!!!
Köszönöm, hogy itt voltál és szóltál. üdv. fefo
Kedves fefo, én érzem és értem is azt az öniróniát 🙂 Szoktam én is néha ilyet "művelni", és akkor azt mondja az egyik nagyon jó barátom, hogy "már megint szarkasztikus vagyok". 🙂
Azért én azt kívánom Neked, hogy teljesüljön csak minél több vágyad; álmodozni pedig olykor olyan jó… Tetszik nagyon a versed!
Üdv: barackvirág