Gyűlölet

Bár tudnám, hogy a feltétlen érzések meg miért hiúsulnak?
Hűvös szobájukban az elhagyott emberek miért búsulnak?
Miért tör magának utat megalkuvás nélkül a gyűlölet?
Miért lesz a kellemes együttlétekből halálos ütközet?
Szerelem és félreértés,
Kifogás és félrelépés:
A fogalmak gyakran ugyanazt jelentik.
A pozitív oldalát el is felejtik.

Van, hogy beszennyez mindent a gyűlölet falánk lángnyelve,
Szánnivaló pojácaként élhet az éles lángelme.
Mit ér a tudás, ha a szív mérgezett,
S benne a jó holt vágányra érkezett?
Mit ér az erő, ha háborús célt szolgál,
S a győztes a végén már alig botorkál?
A legnagyobb hőstett beismerni a hibákat,
Csak így vethetünk véget a keserű igának.

Rövid életem során megtanultam a leckét:
A békét úgy kell csodálni, mint ritka, szép lepkét.
Ha eltávozik, magával viszi a varázslatot,
Hangos fegyverszó mellett kötik az új ajánlatot.
A gyűlölet gyökere mély, s mindenhol tenyészik,
Elpusztul az érték, ha a lelkeket eléri.
Nem nyújthat kárpótlást a legédesebb bosszú,
Az átok visszavág, a szenvedés így hosszú.

Nem bírom a gyűlölet terhét,
Már belerokkanok!
Várom a szabadulás percét,
Mert összeroppanok!
Be kell látnom, a jóindulat mindig megtérül,
Ha a tetted emberséges, soha el nem évül.
Nem kérhetek számon, amíg mással osztozom a bűnben,
Nem büntethetek, hiszen én is a gyarlók között ültem.

Szeretlek, mint barátot, nincs bennem utálat,
A szerencsétlenségben is mennék utánad!
Ha a legjobbat adom, magam is nyerhetek,
Ha a kapzsiság elkap, azonnal elveszek.
A gonosz szándék fölperzsel, eléget, aztán megsemmisít,
Minden értelmes s feltörekvő vágyat végleg elcsendesít,
A koromfekete éjszakát nem váltja föl többé a hajnali szürkület:
Lásd, mindnyájunkat idáig vezet az értelmetlen, torz s elvakult gyűlölet!