Ha belém látnál, tudnád, rég nem tartom magam
legyőzhetetlennek, ki kemény, mint a kő,
de úgy szeret a szívem, ahogy tán még soha,
s a jó útra térni, hiszem, még nem késő.
Noha nem vagyok rég Isten földi mása,
züllött tévutakon önként indultam el,
s arcom morcos angyal lelkifurdalása,
szelíd lett a lelkem, ha nagy is a teher…
Ha belém látnál, tudnád, az vagyok, ki régen
virággal szívében verset írt neked,
csillagok közt járva, szállva szerelmében,
hallgatta az éjben szerelmes éneked…
6 hozzászólás
András!Ez nekem nagyon tetszik,nem engem illetnek a szavak de én azt hiszem beléd látok.
Gratulálok szeretettel:hova
Kedves András!
Nem tudom olvastad e már Keszei István rövid idézetét:
"Forrás fakad belőlem, hogy méltó legyek szomjatokra. Eresszétek le belém mélyemig hatoló pillantásotok, hogy felhozhassátok értetek fakadó, értetek vérző életem vércseppjeit. Egy vödör forrást, egy vödör habzó kegyelmet."
Ő is arra kér, lássák meg a szeretetet kérő embert, aki saját maga is szeretetet akar adni. Kivánom neked, hogy az az, AZ akit te gondolsz, elolvassa, és megértse soraidat, akinek szántad
üdv Toni
Szépen megfogalmaztad, mély gondolatok, könnyed csomagolásban.
Gratulálok:
Alberth
Andrásom!
Beléd látok, úgyhogy jó lesz vigyáznod:))) De félre a tréfával: Tudom, hogy az vagy, és maradj is az:)
Csók: Borostyán
Jaj András! Szép ez a "fohász",! Megérdemli akinek írtad?
Remélem ő is olvassa.
Üdvözlettel :sorsfordulo
András! Gyönyörű ez a versed is! Tényleg arra készteti a halandót, hogy belelásson a lelkedbe. Biztosan gyönyörű, ha ilyeneket tudsz írni!
Üdv: Kankalin