Hófehér ruháját
A hamvas arcú tél,
Ráborította már
A szunnyadó tájra.
És most minden ember
Aki földünkön él,
A békés ünnepet,
A karácsonyt várja.
Csendesen alszanak
A lombjuk vesztett fák,
A suttogó bokrok
Is csendre intenek.
Tejfehér óriás
Álom már a világ,
S rá angyali kezek
Hópelyhet hintenek.
Csak egy néhány zöld folt
Virít kint a szélben,
Barna bőrű erdő
Szép zöld fenyői ők,
S ha eljő az ünnep
A szikrázó fényben,
Feldíszítve állnak
Az emberek előtt.
Köréjük gyűlik majd
A sok- sok kívánság,
A gyermekkacagás,
A felhőtlen öröm.
Csak egyfajta fának jut
Ünnep s ez kiváltság,
A fenyő ezt érzi,
És azt mondja köszönöm.
Mint millió ékszer,
A zöld fényű testén,
Sok színes üveggömb
Ragyogva integet.
Így kíván ő nekünk
Gyertyafényes estén,
Kellemes karácsonyt,
Szerető ünnepet.
Kívánjunk hát mi is
Neki és egymásnak,
Türelmet két napra,
S temérdek megértést.
Békét, szeretetet
Az egész világnak!
Ebben a szellemben
Kezdjük az ünneplést.
2 hozzászólás
Kedves Millali!
Ezt a verset NAGYON sok embernek kellene olvasnia!!! Arra van szüksége a világnak, amit az utolsó versszakodban megfogalmaztál, az egész írás pedig olyan csodás esztétikát rejt, hogy… egészen biztos, hogy nem most olvastam utoljára 🙂
Szeretettel: barackvirág
Kedves barackvirág!
Köszönöm, hogy olvastad a versemet. Hozzám intézet soraidat – melyeket nem sajnáltál a bizakodás fűszerével ízesíteni – örömmel olvastam. Te, meg én, meg még egy jó páran, bizonyára érezzük, hogy mire van szüksége a világnak, csak valószínűleg mi vagyunk kisebbségben. Ám ez nem biztos, hogy baj, hiszen ezt a tudatot egyfajta óriási felhajtóerőként is használhatjuk. Adjon ez a tudat nekünk sok-sok kitartást, elszántságot, alkotóképességet. Akkor biztos, hogy folyamatosan gyarapodik majd a táborunk.
Szeretettel:
Millali