és ülünk a vén diófa alatt,
reszkető kezem a tiédbe teszem,
s csak hallgatom szelíd szavad.
Ráncaimat már nem szégyellem,
mondod, neked így is szép vagyok,
arcomról a mélyülő árkokat
naponta többször lecsókolod.
Gyengéden kisimítod lelkem
jajongó gyűrődéseit,
miket belevasalt az élet,
s évtizedek mázsás terhei.
Ha majd megöregszünk,
tudom, nem is kell kérnem,
hogy te fogd le szemem,
amikor utam végéhez érek.
14 hozzászólás
Kedves Borostyán!
Újabb szép és megható vers Tőled
Üdv.: baracvirág
Kedves Barakvirág!
Köszönöm a látogatásodat:) Mindig jólesik!
Üdv: Borostyán
Gyönyörű vers. Különleges, ilyet csak mély érzésű ember írhat. Örülök, hogy olvashattam. Üdv Era
Kedves Era
Az érzéseim valóban mélyek, ezt Ő is tudja, s viszonozza:) Én örükhogy olvastál!
Üdv: Borostyán
"hogy te fogod le a szemem,
mikor utam végéhez érek"
ez a tudat
nagy nagy erőt adhat
szép versed
mélyen megérintett!:)
Kedves Dóra!
Igen, a gondolat megnyugtató, hogy a kedvesem velem lesz mindörökké:)
Üdv: Borostyán
"John Anderson, szívem!" Mintha a magyar párja lenne ez a vers.
Üdv, Poppy
Kedves Poppy!
Nagyon megtisztelő a véleményed:)
Üdv: Borostyán
Idillikus hangulatot gerjesztő sorok.Most már azt sem bánom hogy öregszem.Grt.Z
Kedves Zarzwiecky!
Csak a test öregszik, a lélek fiatal maradhat, ha úgy akarjuk:) Míg a halál el nem választ…
Üdv: Borostyán
Kívánom, hogy legyen ilyen az öregkorod. Nincs is szebb, mint ketten együtt végigjárni az élet rögös útját, és a végén kézenfogva tekinteni vissza a múltra.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Különösen igaz ez akkor, ha két ember élete második felében talált egymásra, tehát alapból kevesebb idő adatik nekik… mint a mi esetünkben… Sok mindenen átmentünk már mind a ketten, és bőven van mit adnunk egymásnak, már ami a gyengédséget, szeretetet illeti:)
Üdv: Borostyán
Ez valami gyönyörű!
Kedves Arany!
Még zavarba jövök ennyi dicsérettől:) Maradjunk annyiban, hogy szívből jött, és remélem, szívig is hatolt:)
Üdv: Borostyán