Az úton sétáltam és fekete, bűzös eső esett,
Mellém levelek és két macska keveredett.
Fáztam és átáztam, már fájt a kezem, fejem…
Élet-e ez, s ha igen, van-e benne értelem?
Családi körben vacsoráztunk, öten voltunk,
Ideálisat, összeülőst, harmonikusat játszottunk,
Öt jó színész, száz hazug mondat, öt eltitkolt kis félelem:
Élet-e ez, s ha igen, van-e benne értelem?
Hangyákon tiport az óriás, lába alatt sikoltoztak azok,
S kacagott a nagy: „Elvinnének titeket úgyis a fagyok!”
Kis hangya vagyok én is, tiprás vagy fagy jut majd nekem.
Élet-e ez, s ha igen, van-e benne értelem?
5 hozzászólás
Kedves Liz Reed!
A versed szépen leirt történtekein keresztül, a versszakok végén felteszed a kérdést:
Élet-e ez, s ha igen, van-e benne értelem? Szerintem mindenben van értelem, csak mi, emberek nem mindent értünk meg, vagy nem mindent rögtön értünk meg. Sajnos, manapság a dolgok értelmét, összekötte az ember az anyagi nyereséggel. Amin nincs kereset, nem hoz pénzt, annak nincs semmi értelme. Pedig van. Csak néha várni kell, de ez úgy van, mint egy két hónapja, mikor a szomszédom megkérdezte: Mond mi annak az értelme, hogy te 67 évessen, egy gyümölcsfát ültettsz? Sok, mondtam neki, lehet hogy nekem semmi, de az unokám számára biztossan, lessz sok értelme.
Ezért az én véleményem, az életben mindennek van valami értelme, csak azt szeretném még megtudni, mi volna annak az értelme, ha az ember mindennek az értelmét megértené?
üdv Toni
Hú! Őszinte leszek, de csak azért, hogy válaszoljak a kérdésedre, ha már feltetted nekünk. Nagyon szomorú amit írtál, nem szeretnék így élni… az életnek van értelme csak tudni kell, hogy mi a jó. S a szerint élni. röviden így gondolom, bár erről lehetne sokat beszélni. Ne haraguj de ezt gondolom.
Barátsággal Panka!
Köszönöm szépen a hozzászólásokat. 🙂
DE: tudom, hogy van az életnek értelme, hogy mi az kérdés, kinek mi meg hogy. Nem vagyok én amolyan depressziós vagy ilyesmi, csak kiragadtam olyan képeket, amikor az élet értelmetlennek tűnik, vagy minimum zavarosnak:) de ezek csak kiragadott képek…
A szomorúsága ellenére magragadó a téma és a stílus is, ahogy leírtad.
Engem megfogott, igényesen írsz, precízen és nagyon kifejezően.
Minden stimmel.
Üdv.:Tamás
Ez is nagyon (L) 🙂
Sosem szerettem a nagyon rímekbe foglalt verseket (Te is tudod…), de a Tieid valahogy annyira megfognak… Mindegyik… 🙂
Pusssz
Kini