Aranyhal volt valóban, és kifogtam,
csak álltam, s néztük egymást, ő meg én
csak álltam, s néztük egymást a semmi közepén,
aztán szó nélkül visszadobtam.
Aranyhal volt valóban – körbeúszott,
és teljesíti, bármit is kívánok,
aranyhal volt valóban, s azt kívántam:
hadd maradjanak meg a látomások!
Ha elfelejtek minden régi arcot,
hol mindig győztem, ott vallok kudarcot
ha soha nem jön el, amire várok
hadd maradjanak meg a látomások!
Ha megtorpan az öröm szilaj tánca
ha elszakad az idő súlyos lánca
ha áldás helyett nem ér el, csak átok
hadd maradjanak meg a látomások!
Ha minden szavad sebet ejt szívemben
mit begyógyítani már lehetetlen
ha fény helyett csak sötétséget látok
hadd maradjanak meg a látomások!
Ha holnaptól a világ sírva ébred
s csak titokban mesélik a meséket
ha hazudnak majd mind a tanítások
hadd maradjanak meg a látomások!
Ha kilépve az ősi, bűvös körből
idegen arc néz vissza a tükörből
ha elveszítem mindazt, mire vágyok
hadd maradjanak meg a látomások!
Ha fáradt testemből elfogy az élet,
s kihűlt szívemből elszökik a lélek,
te maradj az egyetlen, amit látok:
hadd maradjanak meg a látomások!
1 hozzászólás
Azt kívánom:Maradjanak, azok a látomások! Szép lett írásod!….