Örök ködben rohanva
A hajnali fényt nem látva soha
Vérvörös rózsaágyon
Kínok közt fetreng egy széttört álom.
Tűzhajú tündér táncol az égen,
Búcsút lehel a réten,
Nézi őt boldog Tenger,
Csak én nem látom kisírt szemmel.
Az Éj, jaj, bekebelez,
A Vihar vad nótát kezd,
Feloszlik a Köd a nagy sötétben –
De nem látok semmit gyér holdfényben.
A Szél kegyetlen’ üldözőbe vesz,
A Villám gonosz szövetséges lesz,
Felhő úszik az ezüstös Holdra,
S a fény mintha soha nem lett volna.
Hagyj sírni, gyászolni engem,
Siratni a fényt a szemedben,
Keresni szilánkjait egy álomnak…
Szívem minden szeretetét magával vitte az utolsó nap.
9 hozzászólás
Kedves Emma!
Minden tekintetben nagyon jó verset írtál, szép, és változatos képekkel. Tehetséged van az íráshoz, ezért sokat íjál, mi majd olvassuk és értékeljük.
Szeretettel: Kata
Kedves Emma!
Bíztatni tudlak csak!Írjál !Minden kezdet nehéz, én már csak tudom:-).Később még nehezebb!Ez benne a szép!
Szeretettel:Selanne
Gyönyörű a versed, bár a hangulata szomorú. Nagyon jók a képeid. Szeretettel Era
Nemcsak első próbálkozásnak nagyon jó, hanem egyébként is…:)
Gratulálok: Colhicum
Kedves Emma!
Úgy vélem ez egy szabad versforma.Verstanilag nem elemezném,nem vagyok tudója annak.Viszont a tartalom nagyon sokat elárul rólad.Van egy álmod amit néha nem is látsz, közben azok a szőrnyű akadályok.Hidd el kibújik a sötét felhők közűl egyszer a Te Napod.Írjál,én megígérem olvasni foglak.
Gratulálok első versedhez.
Szeretettel üdv:hova
Mindenkinek nagyon köszönöm… :$
Hova: hát, talán előbújik… a remény hal meg utoljára, amíg van, addig meg világít 🙂
Nagyon szép vers ,gratulálokSzekelyke.
Nagyon szép vers ,gratulálokSzekelyke.
Köszönöm ^^