Hajdanánt

Hajdanán

Éden varázsában hajdan egy férfi élt,
Róla s vágyairól regélek most mesét.
Színpompás virág nyílt merre a szem ellát,
Gyümölcs roskadozott földön, bokron és fán.
Bárhová nézett kincs, csodálatos szépség,
Zöldellő természet, csillogón kéklő ég.
Ő csak azt érezte, szomorú egyedül.
Egyre sóhajtozott, szemében bánat ült.
Egy nap Álomország kapuján átlépett
S látott ott szemének kedves, csudaszépet,
Mosolygós világot, lágy, meztelen testet,
Melyet jókedvében tán az Úr teremtett.
Felébredvén rögtön kérte a Teremtőt,
Alkosson mellé egy Álomországi nőt.
Az Úr érvet érvre hozott néki elő,
Mily csalfa s csapodár lesz majd e vágyott nő.
Hiába volt minden sorakozó észérv,
Már elvarázsolta a csábos női kép.
Még oldalbordáját is az Úrnak adta,
E megálmodott lényt magának mondhassa.
Azóta már sokszor megbánta a balga,
Bezárta fülét az érvelő szavakra.
Mégse tud nélküle boldogságban élni,
Mert csakis nő mellett lesz igazi férfi.