Hajnal

Darabokra törtek a percek felettem,
És mint az üvegcserepek, rám szakadtak,
S a gondosan őrzött fuldokló zokogás
Kötelét leoldották rólam.

Előbb a hüppögés, aztán a néma csend,
Mert a fülekre csak a nevetés talál,
És összeégett ajkaim közül
Nyújtott sóhaj könyörgése száll.

És gurul bennem a végtelen idő,
Szememből zúdul le, mint az eső,
És a fogadkozás, mint egy új ima,
Ujjaimból dörzsölődik elő.

A remegés. A csend, és újra csend,
Aztán kitárul az ég néma jajjal,
S a meztelenre vetkőztetett pirkadás
Rózsaszín szeméből néz a hajnal.