Hajnal vöröse

Ködben kavarog a kurta kegyelem,
Fényben fanyarog a furcsa fegyelem,
Nappal nagy a neve, némán zakatol,
Ez nem a szerelem, inkább a pokol.
Éjjel kirugom az álom küszöbét,
Csendben keresem a károm örömét.
Vígan szalad el a fájó unalom,
Nyaggat a szerelem, inkább uralom
Halkan. Düledez a félő hatalom,
Dönti falait a hű vágy, vonaton
Száguld színesen a szürke egeken,
Gyógyít valamit a vérző sebeken.
Ébren felemel, a hajnal vöröse
Megtart elevenen; lényem tüzesen
Hódít szemeket, a kékjük üresen
Fénylik; ez az amit oly rég keresek?…
Várok: szívemen a féltés köpönyeg.
Libben ide-oda, néha didereg.
Várok: kutatom a lelkem-kutatót.
Eljön? Keresem a választ katatón.
Nem jön. Feladom a lényem elemét,
Lépem hetekig a kínnak peremét.
Szédít odalenn a mélység veleje,
Elmém üzenete nékem: Le veled!
Ugrom. Elapadna súlyom sebesen..
Csuklóm elakad, egy árnyék felemel.
Nézem hidegen a nyúlánk idegent,
Nézem. Valaki, de mégsem idegen.