Meztelenséged szent tisztaságát
nézem, pásztáz gyermek tekintetem.
Függöny takarja hajnalunk hasadását,
s besúg halkan a szellő: szerelem, szerelem.
Az ágy mellé lépsz, selyem-tenyered
lágyan arcomhoz ér, és hívlak szememmel,
némán: "Hajtsd le mellém borzos, szép fejed,
s engedd csókolni ajkad még egyszer ezerszer."
Mikor mindkettőnket már paplan borít,
s betakar a csend, a szuszogás és semmi más,
meglátom benned az Istent. Könnyesen megszorít,
majd átölel két karom, és imámmá lesz a suttogás:
Uram, nem vagyok méltó,
hogy hajlékomba jöjj,
hanem csak egy szóval mondd,
és meggyógyul az én lelkem…
5 hozzászólás
Nagyon szép. Ez is. a.
"besúg halkan a szellő", akár szép versed.
Szeretettel
mesako
Nekem a hangulatra a díszt a megjegyzésed tette rá, bár tudom, az nem a vers része, mégis így lett kerek a mondanivalód. Tényleg szép vers.
Gratulálok,
Réka
Nagyon mély kisugárzása van!
grat:ruca
Ez csodálatos!!!
Köszi! az élményt!
Zsolt