sóhajt suttogtam a szél csókjával hogy mindez már nem számít
mélyen belém-fonódott gyökereid százfelé szakadtak
nem adva szűkülő helyet mélyen zokogó szavaknak
s mikor tompán kongott penészlő lelkem hogy tán' mindent feledek
remény-bizsergéssel keltek életre
a hajszálgyökerek
9 hozzászólás
Azok a hajszálgyökerek csak nem akarnak elmúlni. Szépen írsz róla!
Barátsággal Panka!
Drága Hanga ! Nagyon szépen írsz az érzésröl ami most benned gyökerezik. Csodálatos olvasni soraidat . Remélem sokáig őrülhetek neked ! Emil *
Igazából átéreztem a szavaidat.
Csodás amit írtál! És arról szól amiről kell, csak Te le tudtad rni.
Jó hasonlat a "hajszálgyökér"..elég csak egy hajszál, és változik a kép.
Gratulálok: dinipapa
Köszönöm kedves Panka, hogy ismét nálam jártál!
Kedves dinipapa, köszönöm az átérzést, és a gratulációdat is!
Emil, tudod, hogy igen.
Hanga
Kedves Hanga!
Jó dolog, hogy mindig van remény, legalább van mibe kapaszkodni… bár sokkal nagyobb a csalódás, ha aztán mégsem jön össze… Vigyázz magadra:)
Üdv: Borostyán
Borostyán, köszönöm, hogy így aggódsz értem, és köszönöm kedves hozzászólásodat! 🙂
Üdv!
Hanga
Uhh.. mély, erős vers, a képek méltó módon teszik súlyossá a mondanivalód, Hanga. nagyon tetszett.
aLéb
Mindig van kiút és remény
amibe kapaszkodni lehet.
Gratula!
Kedves aLéb, nagyon köszönöm, amit írtál nekem!
Félix, köszönöm, és legyen igazad!
Hanga