2024. december 28., szombat
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    szerelem

    Halk vonó

    oroszlánBy 46 hozzászólás1489 megtekintés

    Fárad a dal, s mélyben kutat
    a kósza csapzott gondolat,
    mint a búvár, ki felhozza
    a rég elsüllyedt roncsokat.
    Homályos tükörből tarka képek
    topognak a jelen szilánkjain.
    Mindent átjár a múlt, az árny.
    A süketnéma szerenád
    szomorú dísz a halk vonóban,
    nincs már hegedű a tokban.
    Kúszik az árny a szerelem fényén
    hiába őrzöm, ez már csak emlék.

    Share.

    46 hozzászólás

    11. szusi on

      Egyszerű, de nagyon szép képeket használsz. Nincs túlbonyolítva. Tiszta, érhető, hatásos.
      Ezért is tetszett, nagyon. (Ha megjegyezhetem, a két mély (mélyben, mélyből) túl közel van egymáshoz ,és a vers is rövid ahhoz, hogy ugyanazt a szót használd. Esetleg, később, valamelyikre kereshetnél egy másik, odaillő szót.)

      • oroszlán on

        Köszönöm értékelésed kedves szusi!
        Nagyon igazad van, elkerülte a figyelmem ez a két ismétlődő szó. Egyszerűen csak azzal szeretném helyettesíteni, hogy " felhozza ".
        így a rím és a szótagszám is egyezik.
        Nagyon köszönöm a figyelmed!
        Szeretettel üdvözöllek: oroszlán

    13. Bödön on

      Kedves Oroszlán! Megpróbálom elképzelni a képet, de nem sikerül: „Homályos tükörből tarka képek topognak a jelen szilánkjain” Egyik szótól a másikig haladok: képtől képig. Itt van először a homályos tükör. Gondolom azért tükör, hogy ebben nézd vissza az eltűnt idők történéseit. A tükör lehet homályos is. A homályos tükörből viszont az ember általában nem lát/láthat tarka képeket, csak elmosódott képeket. A múltból felbukkanó képek persze lehetnek tarkák, színesek, – a képzelet csodákra képes, – de ebben az esetben a képzelet nem úgy működik, mint egy homályos tükör, hanem úgy, pl., mintha színes kaleidoszkóp lenne. A jelen szilánkjain topogó múltbeli képek képei sem tűnnek nekem nagyon képszerűnek.

    14. Bödön on

      Mik a jelen szilánkjai? Vagy: miért szilánkos a jelen? De jó, mondjuk, elképzelem, mint olvasó, hogy szilánkos. Innen viszont nehéz továbblépnem (bár megpróbálok!) annak elképzeléséhez, hogy itt van egyrészt a jelen, ami szilánkos, és ezen, mármint a szilánkokon toporognak tarka képek? Mint kép – nekem nem áll össze! Kérlek, ne haragudj!!! Szeretem az írásaidat, azért mertem leírni! Sok szeretettel üdvözöllek: én

      • oroszlán on

        Kedves Bödön!
        Köszönöm a kritikád. Szívesen veszem tőled bármikor.
        Nem mindegy, hogy hogyan jön le a mondanivaló az olvasóhoz, az igaz.
        A homályos tükör a múlt, ami homályos, mert nagyon régen volt. Azért nem annyira homályos , hogy ne lehessen látni semmit sem, főleg a képzeletben. A felvillanó tarka képek szilánkosak, mert még mindig fáj az a szerelem. " Kúszik az árny a szerelem fényén " ez adta nekem talán a tarkaságot. Nem akarok a költői szabadságra hivatkozni, de én így élem meg.
        Általában röviden, tömören szeretem kifejezni magam. Lehet, hogy ez a vers elbírt volna több képet. ami jobban rávilágít a lényegre? Vagy másképpen?
        Üdvözöllek barátsággal: oroszlán

        • Bödön on

          Itt a Napvilágon gyakran előfordul, h egyedül maradok egy nem pozitív véleménnyel. Mindenkinek tetszik, egyedül én találok benne hibát. Csak két eset lehetséges: vagy én nem értek hozzá, vagy a többiek, sokan, akik dicsérik. Miután ez utóbbira gondolni se merek: egyértelmű, hogy én nem értek hozzá! De azért csak mondom. Hátha van benne valahol egy szilánk. A „kúszik az árny a szerelem fényén” sor, pl szenzációsan jó. Bár a „szerelem fénye” szintén egy költői kép, s a rajta kúszó „árny” is az, ebben a képben nincs képzavar. Sőt, remekül eltalált kép, megragadja a képzeletet. Hol a határ? Mit engedélyez a költői szabadság? Én azt gondolom, költői képek tekintetében szinte mindent.

        • Bödön on

          A költői képek sokszor nem egy valóságban érzékelhető, látható képet mutatnak, tavat hattyúkkal, stb., hanem különlegességükkel, valóságtól eltérő voltukkal „zenei”, vagy festményszerű megjelenítésükkel azt a hangulatot varázsolják elő, amit az írójuk érzékeltetni akar. „A város peremén, ahol élek, leomló alkonyokon / mint pici denevérek, puha szárnyakon száll a korom / s lerakódik, mint a guanó, keményen vastagon” A „pici denevérekbe” bőven bele lehetne kötni: a denevérek egyáltalán nem picik, s egyáltalán nem úgy szállnak, mint a korom, vagyis „puha szárnyakon”. De nem akad fenn az ember rajta, mert az egészen kicsi „képzavart”

        • Bödön on

          bőven ellensúlyozza a vetített kép hangulata, pontosabban az a hangulat, ami bennünk éled a sort olvasva. Jó kép és rossz kép között sokszor nagyon kicsi a különbség, de az a kicsi különbség teszi, hogy az egyik ragyogni kezd, mint a csillag, a másik viszont vegyes érzelmeket kelt. Néha ez csak egy szó, ami kell még oda, vagy ami nem kellene oda. Az idézett verssorban, szerintem pl. a „pici” és a „puha” szavak a kulcs-szavak. Természetesen a nagy költők, tudják hova kell az, az „egy” szó, amitől a vers, vers lesz. Ezt a részét nem lehet sem tanítani, sem megtanulni. Ez a varázslat kategóriájába tartozik. Minden esetre a képzavart lehetőleg kerülni kell, hacsak nem annyira zseniális, mint a József Attiláé! Szeretettel: én

    16. oroszlán on

      Kedves Bödön!
      Köszönöm kimerítő válaszod. Nem kívánok vitatkozni. Csak egy amatőr írogató vagyok. Megbecsülöm és örülök annak aki elismeri h.szólásában amit csinálok. Nem tetszhet mindenkinek minden írás. Ízekre lehet szedni még a legjobbnak vélt írást is, ezzel nem azt mondom, hogy ez az. Nyilván vannak stílusok amelyek közelebb állnak egyes emberekhez, az is lehet, hogy távol, én is így vagyok ezzel, de nem kritizálom, mert nem vagyok kritikus.
      A hibákra jó ha valaki felhívja a figyelmet, igyekszem is elgondolkodni rajta.
      Így teszek most is.
      Üdvözöllek: oroszlán

    17. Millali on

      Kedves Ica!

      Százféleképpen lehet értelmezni egy verset. Legalább ugyanannyi féle képpen lehet a saját szájízünk szerint boncolgatni, jellemezni. Nemigen értek hozzá, ezért a hozzászólásaimban azt szoktam elmondani amit érzek a vers elolvasásakor. Én a simogató szomorúság, és a szomorú simogatás összekeveredett melankóliáját éreztem. Ugyanakkor valami megelégedett bizsergés mosolyra húzta az ajkamat. A megfoghatatlan szépség utáni éhségem, jóllakottsággá változott, ezért tetszett a versed.

      Szeretettel:
      Millali

    20. Dobrosi Andrea on

      Kedves oroszlán!

      Nekem a hangulata tetszett nagyon, szép, gyönyörű képek. Szinte benne élek, érzem. Nem húztad, mint a rétestésztát, kerek-perec kimondtad, de helyet hagytál a sejtelemnek. Versed gondolkodásra késztet, nem is annyira szomorú, inkább meditatív.

      Üdv
      A.

    23. Horák Andrea Kankalin on

      Szia oroszlán! 🙂
      Éppen így érzem most magam, úgyhogy soron kívül itt a helyem. 🙂 Ezt nagyon eltaláltad, mert hallani süketen is azt, amit fegyelmezetten kottába rendeztél, de képtelenség elmondani némán, ha vakon úgyse látni. 🙂
      Gyönyörű a versed, sajnálnom kéne azt, hogy "csak" emlék. Viszont ha nem az lenne, akkor nem születhetett volna meg ez a gyönyörűség siketeknek, némáknak, vakoknak (szerelmeseknek). 🙂
      Nagyon tetszett, mert telitalálat!
      Szeretettel: Kankalin

    Leave A Reply