arcomra égett a festék.
Megölik bennem a mosolyt
a dob-pergető esték,
mikor a rivalda
fénye szemem kimarja,
s csetlek-botlok a porondon.
Pedig nem ez a dolgom.
Nekem most muzsikálnom
kéne , szív-szaggató szépen
felolvadni a zenében,
senkinek eszébe ne jusson,
hogy kikacagjon.
Vagy írnom egy olyan verset,
amibe a papír belereszket
amilyet senki sem írt,
csak aki esőt sírt
már, annyit szenvedett,
akit a "társulat" csak megvetett,
és ugratták, mint egy bolondot,
pedig szívével mosta fel a porondot,
s akinek arcára égett a festék,
bőrébe a kockás
kötelesség.
8 hozzászólás
Fantasztikus képeid vannak.
“Nekem most muzsikálnom
kéne , szív-szaggató szépen
felolvadni a zenében,”
“és ugratták, mint egy bolondot,
pedig szívével mosta fel a porondot,”
Nekem nagyon tetszik ez a versed is.
Köszönöm, Erika, a figyelmedet, és a kedves szavaidat…üdvözöllek: zsuzsa
Én így írnám..
Testemre égtek a kockák,
arcomra égett a festék.
Megölik bennem a táncot
dobokat pergető esték.
Lángol a rivalda fénye,
szememet izzásig marja
s csetlek-botlok a színen,
énem nem ezt akarja!
Nekem most muzsikálnom kell!
Szívet szaggatón, szépen
feloldani a semmit
mindenható zenében!
Bárkinek eszébe jussak,
nem tudna kikacagni!
Most el kellene fussak
s mégis itt kell maradni..
(..és gyűlölném azt aki ilyet tenne a művemmel)
Udv. I.B.I.
Hát most gyülöljelek? :))) Hogy kell? Inkább majd visszakapod…adandó alkalommal.:)))
De tetszik:) meg az, hogy így a Tied is. Én ezért írok…
“Hát most gyülöljelek? ”
Erre én sem tudom a receptet.. :o)
Ez a tied. Én csak kontárkodtam.
Nem tudtam rácsapni a kezemre. Nem volt mivel..
“visszakapod…adandó alkalommal.:)))”
Ettől féltem.. :o)
Udv. I.B.I.
Hú, hát erre nem is tudok mit mondani….nekem az eleje meg a vége(bőrébe a kockás kötelesség) tetszett nagyon. Formailag nekem így tetszik, valahogy sokkal jobban átjön az kezdés-végszó közti kapcsolat. A téma zseniális, nem hiszem hogy életemben ilyenről olvastam volna. Tiszta élmény az egész, a maga keserű irónikus hangulatával. Örülök, hogy olvashattam.
H.
Kedves aquarius!
Erről a versről Baudelaire Az albatrosz c. verse jut eszembe,
a madár aki a fedélzeten esetlenül csapkod óriás szárnyaival,
de mégis ő a kristályos magasságok ura.
Itt Harlequin az esetlen bohóc ,sajnos akit erre találtak ki az olasz
komédiákban, hogy bántsák, ugrassák.
mégis benne van a vágy, hogy egyszer csodálják is végre.
Ez a vágy minden alkotóban meg kell ,hogy legyen.
És persze az örök elégedetlenség is.
A versedhez gratulálok,jól sikerült mű.
Nagyon tetszik a kockás kötelesség,mintha egy költőre rászabnának egy
nemszeretem ruhát.