Már három napja nem láttalak megint
És hiányod lassan maga alá temet
Hiába, hogy emberek serege rám tekint,
Nekem csak szemed kékje ad teret,
És a mély álmokból lelked kelteget.
Nem láttalak megint, három napja már,
De érzem mégis, össze nem rogyok,
Te, kit a szívem napról-napra újra vár,
Mondd meg, hogy én milyen fény vagyok,
Nap talán, aki mindenkire ragyog?
Három napja már, hogy megint nem láttalak,
És a vágy belőlem új erővel tör fel,
És kívánom, hogy ne bántsak, és ne bántsanak,
Hogy szeretni tudjak, míg bírom erővel,
S ha el is bukom, maradjak emelt fővel.
Megint nem láttalak, napja már a három,
Itt én vagyok, te messze, ki tudja, hol
Az érzések tengerét elcsendesülve várom,
De csendes holdamra semmi nem csahol,
Néha egyedül. Néha szívem sincs sehol.
4 hozzászólás
Tetszett a versed, szépen bontottad, vitted végig, és nekem nagyon hatásosan zártad.
aLéb
Köszönöm, aLéb!
Harmadik napja, hogy nem láttalak téged,
de agyamban ott van, sugárzik a képed.
Ha becsukom a szemem,már magam előtt látlak:
éltető táptalaj egy törékeny virágnak.
Kedves Miléna!
Szép verset írtál. Meghatódva olvastam.
Szeretettel:
Millali
Köszönöm szépen 🙂 Örülök, hogy tetszett!
Miléna