Be kell látnom, színlelted az álmom.
Nekem mégis valósnak hatott,
Felébredvén a hűlt helyed találom.
Szétáradt a sötétség, félelem fog.
Szorít erősen, biztonságot nyújt
Hallom szívem hangosan dobog.
Fejem megrázom, nem értem.
Tovaszálltál, egészen halkan,
Vajon vissza jössz – e értem?
Most kétségek közt elengedlek.
Leld meg mit mellettem nem,
Várlak vissza, el nem feledlek.
Hát még is jöttél…, visszatértél.
Igaznak tűnsz, nem játszol többé,
Lelked mélyén mindig szerettél.
4 hozzászólás
Szia ismét…igen valami ilyesmit szerettem volna kifejezni.. és remélek,…szüntelenül!
Nem magamban beszélek, törölte magát az előttem levő hozzászóló. 😐
Ha valós alapokon nyugszik a vers témája, már nem éltél hiába:) jól fogalmazott vers, a forma is jól töri meg a sorokat, ha a szótagszám is egyezne, még jobb lehetne! Csak így tovább!
Üdv: Áfonya
🙂 szia Áfonya ááá nem értek én ilyen szótagszámfélékhez én csak írom ami jön! Amúgy valós alapokon nyugszik csak a vége nem teljesült be! Köszönöm a kedves szavakat!