Ember, a földön jársz,
mégis megbotlasz
van amit elvesztesz, s van amit elrontasz
Süppedő fáknak rideg árnyékában
azon mélázol
-Ha van kabátod, mégis miért fázol?-
Hé, Ember!
Te ott a semmi közepén
Üres fejed Bibliája zsoltárt nem adhat
tudod, ki nem adott az nem is kaphat
hisz A betonút hallgat…
-mégis többet mond nálad-
Nem a szavak száma az,
mitől az ember bölcsebbé válhat!
Átváltozol Ember:
Gerinced elfogy, Arcod megnő
s rajta kevesebb a bőr
-Ez lesz, EZ! Ami megöl-
Hé, Ember!
Nem játszhatsz Istent.
Másnak több van, ami neked nincsen
kietlen koponyád néma persely,
-gondolkodni nem lehet pénzzel!-
Ha lenne, sem tudnál mit kezdeni, a józanésszel
Ember!
A földön jársz, még is megbotlasz,
Elveszhetsz, ha mindent elrontasz
2 hozzászólás
Kedves Ida!
Van ebben a versben valami, ami nagyon megfogott. Olyan érzésem volt, mintha odafentről megfognák a galléromat és jól megráznának: "Hé, Ember!"
Egy apróságra szeretném felhívni a figyelmedet, amivel értékes versed színvonalát még jobban emelhetnéd: a ragrímet próbáld meg mellőzni.
Gratulálok, tetszett az alkotásod, további jó munkát kívánok!
Szeretettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Köszönöm, hogy olvastad a versem, valóban túl sok a ragrím, bár miikor elkapott az Ihlet jobban figyeltem a mondanivalóm nyomatékos kifejezésére, mint a rímekre, de tanácsod igyekszem megfogadni:)
Köszönettel: Ida