Sebesült állat a Nap,
vérző fejét tépik a vadak.
Mosolyt fest szemébe
a tehetetlenség.
Valahol egy hegedű sír,
gyermek lett újra, s játszana még.
Komor ráncokat gyűr
a meggyötörtség.
Szobám falán lángol
a búcsúzó fény.
Széttépett virágszirom,
az eldobott remény.
Láztól nedves ajkamon,
csillog a ki nem mondott szó,
csak egy érzés,
tűz volt… hamvadó…
1 hozzászólás
Kedves Tímea!
Nagyon szép vers, csodálatos képek.
Tetszett.
Üdv: harcsa