Elszáll a tegnapi mámor,
a pajzán hegedűszó,
csendjében botladozva
örökre megáll a vonó.
Hangjegyekkel telt hegedűtok
szétrongyolódott álomban pihen.
Elveszett ártatlanság lóg
elpattant húrokon.
Kóborol az elpazarolt szó.
Nézem a halovány Holdat,
amint könnyű ködbe olvad.
A csend cseppenként,
a hegedű húr nélkül zajong,
borzas hajnalon.
Hegedűtokban
By oroszlán
8 hozzászólás
Kedves Ica! Íze, zamata, hangultata van a szavaidnak! Bőröm alatt érzem a magány csöndjét, szinte beleborzongok! Szeretettel olvastam újabb szép versedet! -én
Megtisztelő kedves Laci a véleményed!
Köszönöm szépen.
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Drága Ica!
Ez megint olyan gyönyörűségesen szomorú! – a hegedű húr nélkül…
Szeretettel:
Ylen
Köszönöm, hogy olvasttad a versem drága Ylen!
Ölellek szeretettel: Ica
Drága Ica!
Mélyen megérintett a versed… Sír az a hegedű húrok nélkül is.
Nagyon beszédes, sokatmondó a versed, és nagyon tetszik. 🙂
Szeretettel 🙂
Ida
Drága Ida!
Köszönöm hűségedet!
Szaggatja az idő a húrokat.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Képeid most is, mint mindig, lenyűgöztek, köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves szabolcs!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a versem.
Üdvözöllek szeretettel: Ica