Heinrich Heine: Szellemidézés

Die Beschwörung

Der junge Fanziskaner sitzt
Einsam in der Klosterzelle,
Er liest im alten Zauberbuch,
Genannt der Zwang der Hölle.

Und als die Mitternachtstunde schlug,
Da konnt' er nicht länger sich halten,
Mit bleichen Lippen ruft er an
Die Unterweltsgewalten.

Ihr Geister! holt mir aus dem Grab
Die Leiche der schönsten Frauen,
Belebt sie mir für diese Nacht,
Ich will mich dran erbauen.

Er spricht das grause Beschwörungswort,
Da wird sein Wunsch erfüllet,
Die arme verstorbene Schönheit kommt,
In weißen Laken gehüllet.

Ihr Blick ist traurig. Aus kalter Brust
Die schmerzlichen Seufzer steigen.
Die Tote setzt sich zu dem Mönch,
Sie schauen sich an und schweigen.
___________________________________

Szellemidézés

Kolostorcella magányában
Ifjú barát ül valahol,
Ki régi varázskönyvet olvas,
A címe: „Csábít a pokol”.

Mire az óra éjfélt üt, már
Nem képes fékezni magát,
Sápadt ajakkal halkan suttog:
„Jöjj hát, te bűnös túlvilág!

Ti szellemek, a sírból nékem
A legszebb női tetemet
Hozzátok föl és ébresszétek,
Hogy kényeztessen engemet!”

S amint a varázsszót kimondja,
Mit kíván, nyomban teljesül:
Az elhalt szépség jő feléje,
Testén fehér lepel feszül.

Nézése gyászos. Hűlt kebléből
Fakadnak fájó sóhajok,
A barát mellé ülve nézik
Egymást – és hallgatnak nagyot…

* * * * *