Helena tudott szépen is járni…
most botladozó csontos vázát
ide-oda tereli a levegő kicsinyes játéka.
haját is megcibálja…száll, repül szanaszét
sűrű feketeség
terjedő járvány
szenvedő hálátlan nép
ő meg csak tovább suhan közöttük
s elsuttogja egészen szelíden
jó éjt….jó éjt emberek…
hangja gyermeki lejtéssel kúszik a fejekbe
kitervelt eszme
reményteli fehérséggel vegyítve
törékeny eldobott testben
kár, hogy nem láthatják már
gépekkel sétáló álnok senkilények
pedig…most a legszebb, ahogy búcsúzik
s minden kegyetlen emléket egymaga temet el
visszatérő szárnytalan angyalfajta
furcsamód már tőle félnek
kockajáték szép ajándék
melytől megérzik a vérszagú véget
Helena tudott szépen is szólni…
most csak gyöngéden elköszön
valahogy a halál kötelén táncolva észreveszik
s már nem szegik le fejüket, hallják őt jól
búcsú a világtól
halálba siető ösztön
terjedő gyerekes „semmi”-kór