Eljött az éj türelmesen
és a csendbe süpped,
a parányi hold e csendben
az ég vizébe csöppen.
Nincs világ se fönt, se lent,
a csillagok fénye
most rávetülve átdereng
Mars vörös egére.
Ez a szerelem csillaga?
Álmok égiteste?
Ó, nem! Egy hősnek páncélja,
mi csillog feletted.
Mély gondolat támad belül,
mikor messzire nézek,
az esti égbolton feszül
pajzsa egy vitéznek.
Ó, erő csillaga! Látom,
kínomon mosolygasz,
de hogyha hívsz, úgy találom,
nekem új erőt adsz.
Keblemen belül semmi fény,
csak a csillag fénye,
belőlem száll az új remény
Mars vörös egére.
A győzhetetlen akarat
emelkedik bennem,
derűs, határozott, szabad
mérhetetlen rendben.
És te, ki most elolvasod
e rövidke zsoltárt,
reményeidben légy nyugodt,
légy határozott hát.
Egy ilyen világtól ne félj,
s hamar tudni véled,
hogy milyen erő és erény,
tűrni szenvedésed.
HENRY W. LONGFELLOW – THE LIGHT OF STARS
The night is come, but not too soon;
And sinking silently,
All silently, the little moon
Drops down behind the sky.
There is no light in earth or heaven
But the cold light of stars;
And the first watch of night is given
To the red planet Mars.
Is it the tender star of love?
The star of love and dreams?
O no! from that blue tent above,
A hero’s armor gleams.
And earnest thoughts within me rise,
When I behold afar,
Suspended in the evening skies,
The shield of that red star.
O star of strength! I see thee stand
And smile upon my pain;
Thou beckonest with thy mailed hand,
And I am strong again.
Within my breast there is no light
But the cold light of stars;
I give the first watch of the night
To the red planet Mars.
The star of the unconquered will,
He rises in my breast,
Serene, and resolute, and still,
And calm, and self-possessed.
And thou, too, whosoe’er thou art,
That readest this brief psalm,
As one by one thy hopes depart,
Be resolute and calm.
O fear not in a world like this,
And thou shalt know erelong,
Know how sublime a thing it is
To suffer and be strong.