Alkony
Szomorú, borús az alkony,
vihar tombol eget járván,
s mintha sirály szárnya verdes,
hab fehérlik tenger hátán.
De a halász kunyhójában
fénylik rőt lángnak világa,
s egy kis arc az ablakon át
kémlel ki az éjszakába.
Az üvegre simul-tapad,
az éjszínt fürkészi egyre,
s látja a gyermeki szempár,
mint' egy árny az éjben kelne.
S egy asszony alakja látszik,
suhan ide-oda árnya,
most a mennyezetet éri,
aztán lassan alább szálla.
Mit mesél az ordas tenger,
s az oly zord és vad éji szél,
haragosan párkányt érve,
a kisgyermeknek mit mesél?
S miért, hát, az ordas tenger,
s az éji szél oly vad és zord,
anyaszívet korbácsolva,
az arcáról pírt miért old?
Twilight
The twilight is sad and cloudy,
the wind blows wild and free,
and like the wings of sea-bird
flash the white caps of the sea.
But in the fisherman's cottage
there shines a ruddier light,
and a little face at the window
peers out into the night.
Close, close it is pressed to the window,
as if those childish eyes
were looking into the darkness,
to see some form arise.
And a woman's wawing shadow
is passing to and fro,
now rising to the ceiling,
now bowing and bending low.
What tale do the roaring ocean,
and the night wind, bleak and wild,
as they beat the crazy casement,
tell to that little child?
And why do the roaring ocean,
and the night wind, wild and bleak,
as they beat the heart of the mother,
drive the colour from her cheek?