Órák. Öt negyvennyolc.
Svéd szekrény, lengyel polc,
kíntornám éjfészkét
hajnalfák tépték szét,
kelnem kell. Szétesnék,
hűlt álmok, szép esték
ringatnak – fáj itt-ott –
testetlen kis titkot.
Kellesz most. Ajkadról
ártatlan hajnal szól,
szépen szőtt, el nem hitt,
játszd el, hogy jó lesz itt.
Hat harminc. Indulnál,
elnyíló ajtónál
víz forr meg, kávé fő…
zár kattan. Már késő.
16 hozzászólás
Szia aLéb! 🙂
Örülök, hogy itt is láthatóvá tetted ezt a verset. Újabb észrevételek fogalmazódtak meg bennem, mint mindig, ha érlelődni hagyok egy-egy gondolatfolyamot.
Nagyon bejön a cím. Megkedveltem, mert sok üzenetet rejt el még a költeménnyel való találkozás előtt, hiszen megállít, gondolkodtat, felkészít a folytatásra.
Bár alapból szomorkásnak tartom a tartalmat, mégis találok a molosszusokból épülő sorokban pozitívumokat is, mivel kutakodtam. 🙂 A harmadik szakaszban meg is találtam, az feloldja a hangulati válságot, még az előtte felvázolt, s az utána következő zuhanás ellenére is.
Nagyon szeretem a verseid, mert igényesek, kimagaslóak, üzenetet hordoznak mindazok számára, akik el tudnak merülni.
Így látom most ezt, de abban biztos vagyok, hogy az összes versedben arra törekszel, hogy mindenki megtalálja magát bennük. Remélem, sokan megmártóznak szavaidban, hiszen érdemes.
Én ismét köszönöm az élményt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
Nagyon köszönöm a véleményedet. Örülök, ha újraolvasod a verseimet, sokszor nekem is hoznak (a régi érzéseimet is felidézve, persze) új élményt, mert az ember változik :-). Örülök, hogy itt jártál.
aLéb
Szia!
Nagyon tetszik a cím, amit választottál!
A reggeli ébredés, a búcsú, az indulás- rituálék sora, te csodásan megfogalmaztad az édes- bús reggelt. üdv hundido
Szia hundido!
Örülök, hogy tetszett a cím, meg a vers :-). A címekkel sokat foglalkozom, már írtam, szerintem fontos, része, eleme, ugyanakkor összefoglalója a versnek, meg nem árt, ha érdekes, felkelti az olvasó kíváncsiságát.
Azt hiszem mindannyiunkat foglalkoztatnak különféle rituáléink, ezeknek a tartalma, oka, szépsége, adott esetben kínjai. Örülök, ha tetszett a vers, köszönöm, hogy itt jártál.
aLéb
Szia aLéb!
Határozottan bűnös a ritmus, de így jó! Mintha egyfajta zaklatottságot is tükröznének a sorok!
Élmény volt kattogni rajtuk…
üdv
leslie
Szia Leslie!
Igen, ezek a molosszusok, ilyen kattogósak :-), együteműségük monotóniájában is képesek zaklatottak lenni :-). Örülök, hogy olvastad, köszönöm, hogy itt jártál!
aLéb
Remek illusztrációja ez a vers a kattogós, kapkodós hétfő reggeleknek.. de jó lenne kihagyni, vagy csak úgy átugorni, de makacsul folyton-folyvást ismétlődnek…
Sokatmondó, találó és jó ez a versed is, aLéb.
Ida
Köszönöm szépen, Ida.
aLéb
Először a címben merültem el… Többféleképpen is értelmeztem. Attól eltekintve, hogy a sorok mind hat-szótagosak, és remek rímekkel készült, mégis érdekes benne, hogy kapkodó, ide-oda, s nagyon tetszik benne a humor is. Hiába aki tud, az tud. Kellemes perceket töltöttem verseddel, többször olvastam, ízelgettem.
Örülök, hogy rátaláltam.
Üdvözlettel: Kata
Köszönöm, hogy olvastad, Kata.
aLéb
Csinos kis kombinációja a ritmusnak és nyelvi leleménynek ez a vers 🙂 Egyszeri olvasás nem is elég, ízlelgetni kell. Megint csak köszönöm az élményt!
Szép napot:
Judit (Kalina)
Kedves Kalina,
örülök, hogy tetszett, köszönöm, hogy most sem mentél el szó nélkül a versem mellett :-).
aLéb
szia! és kiszabott jó!
zárd be az ajtót, rejtsd el a kulcsot
főzd meg a kávát,
vidd be az ágyba
talán, csak úgy lesz,
ha hátha….
ÉS, SOSE KÉSŐ!
Szia!
Nincsenek megismételhető, korrigálható pillanatok :-)… szerintem. Köszönöm a gondolatadat, örömmel láttalak.
aLéb
talán, ha hátha…
Igen, ebben a feltételes módban talán :-). Köszönettel: aLéb