Hétszer vágott mező

Tékozló

Fénytelen ürességben haladok,
nyomomban lihegnek
gondolatalamizsnáért nyüszítő
vadak és szelíd motorosok.
Kacagva dobok nekik cukrozott fügét,
már nem siratom lelkem üdvét.

Könnycseppek

Nevess ki és rúgj belém.
Ciszternában összegyűlt
könnyek túlcsordulnak.
Kőkapuk mögött varjak
– lapulnak.
Gyermeksírás úszik át
a ködgomolyagon,
tenyerem véresre marom.

Lepkearc

Tintás az ujjam, lenyomatot
hagy a fehér papírlapon.
Egy lepke száll, majd landol,
mint egy miniatűr repülő.
Felnéz rám, én megérintem
szárnyait, látom
szomorú szemeiben a félelmet.

Erdő

Álmos erdők közt mesét
suttognak a fák – varázs.
Mélyen a sűrűben darázs,
fészkében kakukktojás – csalás.
Rémítő járvány tizedeli a vadat,
csapásokon kősárkány halad.
Lángszórójával radírozza
az ősmagányba szorult álmokat.

A királynő

Szellemes és kellemes,
származása ős nemes,
fején dupla korona,
Tündéreknek rokona,
bálteremben táncot jár,
a herceggel együtt hál,
reggel pedig kidobja
elküldi a pokolba.

Reggel

Még perceg a szú a fában,
ólomlábakon jár az idő.
Tévúton halad tétován,
megkerüli a kőfalat,
mögéje les hol a titok,
elered az eső. Ázott veréb
ugrál, törött a lába, korán reggel
esett a fekete sárba.

Végszó…

…a jelszó.
Sarló és kalapács
nyéllel verik a fejeket,
lezárult egy fejezet.
Piros színben nem tündököl
már a csillagom,
kihunytak a fények a távoli
szputnyikon.
Csendesen vodkát iszogatom.