Hogy mi a hiány?
Nem az mikor elhagy egy lány!
Hanem mikor valaki után fáj a szíved,
Mikor valaki után lelked eped,
Mikor látni akarod ajka bíztató mosolyát,
S egy percre hallani még szíve dobbanását,
Mi már nem szól,bárhogy is kéred,
Még ha cserébe lelked is ígéred!
Csak belenézni ragyogó szemébe,
S kezed tenni mégegyszer az ő kezébe!
Látod tudatlan ember?Ez a hiány.
S te így hiányzol nekem drága Nagypapám!
4 hozzászólás
Szia Anta!
Gyönyörű vers, sokszor tényleg nagyon jó lenne csak még egyszer látni azt, aki hiányzik. Gratulálok hozzá!
Nagyon kedvesen emlékeztél meg ebben a versedben a nagypapádról.
Jó néha ilyen verseket is olvasni.
Szeretette: Kata
Kedves Anta!
Hihetetlenül át tudom érezni.
Nekem a nagymamám halt meg több évvel ezelőtt, de még mindig rettentően hiányzik.
Igen, a nagyszülők pótolhatatlan kincsek az életben.
Méltó megemlékezést írtál egy számodra nagyon kedves emberről.
Versed formai és tartalmi szempontból is kiválóan sikerült.
A hiányról való bölcs elmélkedésed különösen tetszik.
Csak gratulálni tudok.
További kellemes alkotást kívánok neked!
Üdv.:Tamás
Köszönöm mindenkinek 🙂