Magányosan ülök a szobában,
s bár hallani vélem, hogy zörög a tévé,
mégis oly nagy a csend körülöttem.
A csend, melyben oly sok a gondolat,
mégis távoliak.
Távolból szállnak hozzám, fel-felvillannak,
de helyet nem találnak.
Nem találnak, mert csak egy ember felé szárnyal gondolatom,
ki nélkül lelkemre bús magány borul.
S ez az ember te vagy szerelmem,
mert nélküled elveszett a lelkem.
Hiányod…
By tücsök
2 hozzászólás
Kedves Tücsök!
Szépen visszaadtad a szerelmi vágyódás hangulatát. A / gondolatok/ "Távolból szállnak hozzám, fel-fel villannak, de helyet nem találnak" soraid tetszenek a legjobban. Milyen érdekes kép, milyen szépen megfogalmazva.
Judit
Szia Judit!
Nagyon köszönöm dícsérő szavaidat.
Valóban a távolság és a hiányérzet szülte e verset.
Örülök, hogy Téged is megfogott egy kicsit.
Tücsök