Fekszem az ágyba és nézek magam elé,
Közben arcomon folynak könnyeim.
Fáj valami, valami ott legbelül,
Kínoz és szét tép menthetetlenül.
Ha kérdezed is mi az mi bennem ül?
S fájdalmam kitől enyhül?
Tudnod kell Te vagy az,
Kitől szívem mindig boldogabb.
Hiányod az mi bennem nyomot hagy,
S magával ragad.
Ha veled lehetek, nincsen baj,
Mert Te vagy ki menedéket, biztonságot ad.
Kínoznak azok a napok mikor nem vagy velem,
De mikor újra láthatlak az a mennyország nekem.
Hiányzol, de nagyon,
Mint minden egyes ilyen napon.
4 hozzászólás
kezdetnek nem rossz!
Csak írj és írj minél többet, és ha lehet, akkor kerüld az olyan szerkezeteket, amik a dalszövegekben meg a romantikus filmekben már elkoptak.
pl: "Fáj valami, valami ott legbelül" – írd le, hogy hol! Pont ez a nehéz a költészetben.
Hajrá!
misi
Nekem az tűnt fel, hogy nagyon kevés jelzőt használsz, a költészetben a jelzők szerepe nagyon fontos, hiszen azok által tudjuk megélni, átérezni a verset. Természetesen látszik, hogy ott szunnyad benned a költői hajlam. Ha az ember dolgozik egy kicsit a művészetének kikerekítéséért, akár sokra viheti.
Természetesen az előző értékelésben már jelezték, túl nagy közhelyeknek ritkán van helye egy verses műben.
Szerintem biztos van, lesz ennél jobb műved is.
Jó munkát az Íróklubban!
Nekem tetszik a vers igy ahogy van,egy öszinte vallomás ,üdv:Szekelyke
Minden kezdet nehéz. Viszont akarsz írni, az jó gondolat. Igaz, amit ajánlottak, hogy sokat írjál, én hozzáteszem a szólásmondást, mivel gyakorlat teszi a mestert!
Az adott kritikát pedig el kell fogadnod, amit előzőleg kaptál, mivel azt is azért írták, hogy abból okulj.
Szeretettel: Kata