Csend kong a szobámban a falak között;
Valaki elment, szobám csendbe öltözött.
Mintha messzebb húzódtak volna a falak!
Szétfeszíti őket a magány a plafon alatt.
Hová lett a kacaj, a csók, a forró ölelés?
Hol a csillogó szem, mellyel bennem élsz?
Kínzóan üres Nélküled itt minden!
Nincs semmi már csak a rózsa szín ingem…
Alig hogy elmentél, hiányzol máris!
Lapos lett minden, a kerek is ovális!
Rám telepedett nehéz súlyával a magány,
Szét mar az üresség, fájó ez a hiány!