Hiányzik kezed finom érintése,
csillogó szemed ragyogó fénye,
mosolygó csókod forró ölelése.
Vágyálom csak mit irántad érzek,
hiszen sosem volt reménynek élek,
szeretnélek, de meghalt a lélek.
Egyszer talán mindezt felfogom,
s hiányod lassan megszokom.
2 hozzászólás
Ne igen a hiány is versbe szőhető! "sosem volt reménynek élek" ez szép megfogalmazás.
szeretettel-panka
Köszönöm szépen.