Ma dér szállt le a fák ágaira,
lelkem zavarták májusok.
Eltört képzetek vak idulatok.
Ábrándokban szőtt idő a sarokban,
elhagyva s elhagyatottan.
Nincs senkim se kiben hittem,
akim van haldokló kincsem.
Az égen ezer fénykő ragyog,
már nem akarok álmodni,
s tán nem is tudok.
4 hozzászólás
Szia Alkonyi! Lemondás, csüggeteg képek a Rád jellemző hangulati elemekkel megspékelve. Idézhetném az egész verset, annyira tetszik, de mi értelme lenne, hiszen már itt van. Az utolsó három sort azonban muszáj:
Az égen ezer fénykő ragyog,
már nem akarok álmodni,
s tán nem is tudok.
Költészeted egyik fényes ékköve ez a vers.
Szeretettel üdvözöllek: én
Mit is mondhatnék Mester?!
Tőled ez megtiszteltetés.
Most a lelkemet érintetted.
Köszönöm.
Szeretettel: Alkonyi
Kedves Alkonyi! Nagyon szép verset írtál. Ábrándokban szőtt idő-ez igazán találó. A második versszak vége, ez a lemondó-belenyugvó hangulat különösen tetszik. Barátsággal: Madár
Kedves Madár!
Köszönöm soraidat:)
Biztosan érzékeled ezek a hangulatok éltetik a verseimet.
Mintha mindig ősz lenne.
Hol kacagó,hol bús 🙂
Örültem Neked.
Szeretettel: Alkonyi