Egy baleset, élet-halál,
a hajnal vajon még itt talál?
Túléli e ezt a krízist,
minden rokon váltig bízik…!
Neki minden, neked semmi,
csupán egy hír, így kell venni.
Nem ismered, sosem láttad,
megdöbbentő a hírkínálat.
Neki életkérdés marad,
hogy a sorsa mit tartogat.
Felépül e véglegesen,
meggyógyul majd ténylegesen?
Te csak a híradóban láttad,
felhozta a hírkínálat.
Szegény pára, jól megjárta,
bár családja hazavárta…
Mégis-mégis együtt érzünk,
megdöbbenünk, szinte vérzünk.
Szinte vérzünk a lelkünkben,
sajog egy seb a szívünkben.
Mert valahol ő is olyan,
mint te, vagy én -, és oly sokan…
Történhetne mi velünk is,
lehet bajunk mi nekünk is!
Jöhet hír a nagyvilágból,
lehet tőlünk bármily távol.
Lelkünk érzi, tudja agyunk,
mi valahol egyek vagyunk.
Neki minden, neked semmi,
nem lehet ily könnyen venni!
Mert minden könny, kín és halál
a lelkünkön átrezonál…
Minden öröm és boldogság
hozzád fut az éteren át.
Lehetsz messze elköltözött,
s itt mindenhez lehet közöd.
Ilyen a föld, ez az élet,
egyre több hír ér el téged.
Tudod, hogy sok embertársad,
épp úgy érez, nincs nagy távlat.
2 hozzászólás
Kedves Albert!
Régebbi versedben milyen jól leírod, mi történik, ha valaki pl. balesetet szenved. Valóban, sokaknak talán csak egy ujság- vagy tv-hír. Amikor eszembe jut, hogy vigyáznom kell valahol, nehogy baleset érjen, én is arra gondolok: nem akarok egy hír lenni az esti íradóban!
Örülök, hogy régebbi verseddel is találkoztam.
Üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Aktuális témát írtam meg ebben a versben. Hírek nap mint nap érkeznek hozzánk, nem úgy mint régen. Hanem napra, órára, percre készen a világ bármely pontjáról. Hajlamosak vagyunk egy-egy távolabbi hírt fásultan fogadni. Pedig ha az ember belegondol, ugyanolyan tragédia az is, mely minket kevésbé érint.
A globalizáció által minden közelebb került hozzánk is.
Köszönöm hozzászólásodat!
Alberth