Fürkészlek a márványon,
arcodon mosoly – látom,
– álmaid rám maradtak –
hamvas, harmatos szirmok
lábam elé hullanak…
Szél ölén kavargó áhítat,
emlékképek – szépek,
mind rám maradtak,
selymes viaszban égnek,
szívemnek fényt sugallnak…
Apró csillanó cseppek,
guruló gyöngy-könnyek,
érted peregnek – oly édesek,
kezeim feléd remegnek,
szikrázó felhőkhöz emelnek…
Pár kósza levél röppen,
ölelésed szorít – érzem,
meleget hagytál nekem,
hófehér, dús szirmokkal
sírodat befedem…
14 hozzászólás
Szomorúan szép – és most inkább nem ragozom túl..
Gyémánt
Szép és szomorú! Benne a fájdalom és a megnyugvás.
Nagyon szép emlékezés, kedves Sleepwell!
Nem sok időm volt ma, de azért újonnan felkerült alkotásod elolvastam. Most jöttem vissza a temetőből, és végig az első sor volt eszemben odakint, a márványköveket nézve. Megragadtad a hangulatot.
Köszönöm szépen Gyémánt, Tamás, Colhicum és Davey!
Tegnap azon gondolkodtam, hogyan tudnám szebbé tenni az emlékezést, mit adhatnék a sok sok virág és gyertyafény mellé. S e vers megszületett:)
Köszönöm, hogy olvastátok!
Ismét egy mély érzésekkel telített versedet olvashattam.
Nagyon szép.
Kedves Sleepwell megható, gyönyörű emlékezésedhez gratulálok. 🙂
Köszönöm zsike és Györgyi, hogy olvastátok!:)
Kedves Sleepwell,
nagyon-nagyon mélyérzésű, csodás emlékművet alkottál, s általa a fájdalom is halványult kisséé, azt hiszem! Gratulálok!
üdv,eszkimo.
Nagoyn szépen köszönöm eszkimo, örülök, hogy olvastad:)
Fogadd szeretettel gratulációmat, ez csodaszép!!!!
Üdvi: d.p.
Dini! Nagyon köszönöm!:)
Szép ajándék a mécsesek mellé, Sleepwell….valahogy olyan megnyugtató, kedves, szeretetteljesen síratja meg az elmúltat.
Köszönöm szépen Henkee:)