Hogy bocsáthatnék meg?

Te, ki millióknak bocsátottál már meg;
ki megszánsz gazembert s vétlenül vétkezőt:
Segíts most rajtam, mert a szívem rámegy –
elátkoztam én már minden létezőt.

Azt hittem, tudom, hogy mi a megbocsátás:
rengeteg haragot engedtem már szélnek;
de sosem volt akkor szándékos a bántás,
csak szembejött velem egy idegen érdek.

Egy hirtelen támadt, vad felindulásban
zúdították rám a szavak kígyómérgét;
vagy akaratlanul, elmerülve másban
sértették fel szívem úgyis gyenge kérgét.

Meggyőződésből is szálltak velem szembe,
olykor véressé is válhatott a játék;
de hogy igazuk van, szentül hittek benne,
s fájdalmas volt bár, de nem volt rossz a szándék.

De ki tudatosan hazugsággal érvel,
csak azért, hogy az legyen, amit ő akar;
aki másokban is dühöt, bosszút érlel,
s egy rég behegedt sebet újból elvakar;

és nem éri már be a semlegességgel:
ki nem áll mellette, az mind ellene van –
ha nincs valós, hát harcol árnyék ellenséggel,
s történhet bármi, ő gyűlöl minduntalan…

Hogyne fertőzne meg engem is mérgével?
Forr már a vérem, az ereimben árad;
nincsen könyörület ezzel az érzéssel,
ideget korbácsol, bőszít és fellázad;

Hogy küzdjem le, Isten? Hogyan űzzem el,
hogy bocsássak meg? – mert úgy kell lennie –
Hogy vehetném rá, hogy örökre tűnjön el?
Hisz jogos haraggal sem juthatok semmire.

S a gyűlölet? Ha érthető is, oly fölösleges –
parttalanná teszi nappalod, éjszakád;
egy csepp indulatra lobban, s tűzvész-heves,
vulkánná lett lelked csak új mérget okád.

Ilyen sorsot soha nem szánnék magamnak…
És azt, ami történt, bár nem feledhetem,
sóvárgó reménnyel hódolok a napnak,
melyen én majd mindezt elengedhetem.

Gyújts világot itt benn, hogy ne legyek gonosz:
nem tűrhetem el, a Sötétség, hogy győzzön;
és ne bálványozzam, ki fájdalmat okoz –
a gonosz varázslat rajtam kell, hogy törjön.

*

De csitt! Az ősbűnt még Te sem feledted el;
Neked is van, Isten, sérelmed, mi fáj még.
Bocsánatot nem kér Ember, s nem érdemel,
és Rajtad is fog még e mihaszna árnyék.

Talán majd egyszer… Most segíts hát, kérlek;
nyújtsd felém kezeid, én igaz Istenem!
Értesd meg valahogy, amit még nem értek,
s harcba fáradt lelkem végre már megpihen.