Hogy kellene élni? – kérdezted meg egyszer,
választ nem tudok, bár visszhangzott ezerszer
sokféle gondolat, sok bölcs megfontolás,
talán ne színész légy, hanem az alkotás…
Ne érezz, ne lázz, de légy Te a szerelem,
csókolj vagy fázz, de az összes érzelemmé
olvadj össze magad, s magad elfelejtve
szállj, csak szállj, s lent marad a létezés terhe.
Szeress, de úgy szeress, hogy semmit ne birtokolj,
ha elengedni nem tudsz, Te leszel a fogoly,
ha vágysz rá megkaphatod az igazságokat,
ez életben csak halpénz, odaát ér sokat.
Mindent teljes szívvel, félig semmit soha,
annyit él a fa is, mennyit rajt a moha.
A életet megéld, s az Élet lész Te magad,
veszendőbe az megy, kiben nincs akarat.
Semmit nem birtokolsz, legfeljebb ha őrzöd,
s ha szeretni tudtad, e szeretet megőrzött,
sorolhatnám estig még a szempontokat,
tanulj meg szeretni és taníts meg másokat…
6 hozzászólás
Úgy legyen! Gratulálok remek versedhez!
Szép elmélkedés. Idővel belejön az ember.
Selanne
Remek gondolatok, már-már bölcselkedés!
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Szia András! 🙂
Jó a vers. Vannak benne fricskák, ezáltal tanulság is. Azon gondolkodtam, melyik soroddal tudnék azonosulni. A záró versszak első sora mellett döntöttem.
Persze kerek az egész, mert gondolatébresztő.
Szeretettel: Kankalin
Szia András!
Szeretem az elmélkedős verseket, ezt is. Tovább elmélkedem aztán.Például azon a soron,hogy azt hiszem a fa már rég nem él mikor a moha még burjánzik rajta. Mint egy puha zöld takaró a kidőlt fán.
Versedhez gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Kedves András!
Bölcselkedő vers, de a legtöbb versed ilyen. Szerintem.
Ági