Hogyan

Nem értem! Én hogyan lehetnék így boldog?
Túl széles a skála, így kín, amin mozgok.
Már nem kell, hogy bármi egekig emeljen,
aztán újra és újra gödörbe vessen.

Úgy élhetnék silány, semmit érő szívvel.
Mért hiszem, hogy akkor nem verne az Isten.
Ám én, én vagyok! Ki élni szándékozom.
Senkit ne bántsak, bár néha botladozom,.

Igen, egyszer régen, még éretlen fejjel,
tudom, hogy akkor én, túlontúl vétkeztem.
A múlt bűne kísért, az a régi szégyen?
Lesújt, és nem kímél, ez az örök részem.

Pedig helyre hozni, próbáltam ezerszer!
Azt hittem azóta bocsánatot nyertem.
Kulcsoltam a kezem akkor minden éjjel.
Talán semmit sem ért? Ez a szenvedésem.

Úgy lennék egy senki, hogy ne is érezzek!
Hagyjon végre cserben minden érzékszervem!
Ne akarjam tudni ki szeret, ki utál!
Ne foltozza lelkem ármány és hazugság!

Vagy legyek hittelen, nem kell semmi szépség.
Sose lássam a sors sáros hitszegését.
Ne szálljak magasra, ne zuhanjak mélyre.
Ne törjön rám soha éltem számvetése.