Ott voltam, ahol a felhő eléri a hegyet,
rá borítva nedves, selymes kis leplet.
Elmeséli neki vágyait, és álmait,
miközben könnyeivel mossa lábait.
Ott láttam, ahogy a szivárvány születik,
ahol a napfény, párában fürödik,
minden színben pompázott, mint a mesében,
nézte magát a fénylő hegyek tükrében.
Néztem, ahogy az álom valóra válik,
a hegycsúcs is napsütésre vágyik,
hogy tekinthet büszkén le a földre,
ha egész teste ázik könnyben.
Hogy nézhetek én is az emberek szemében?
Ha a bánat belém van fészkelve.
Azt kérdik, miért vagy szomorú?
Miért nyomja lelked, mostanában a bú?
Hogy mondjam el nekik, hogy szeretek valakit?
Valakit, aki álmodozásra időt nem szakít,
aki nem akarja tudni, mit hozhat a jövő.
nem ígér semmit, csak elszáll az idő.
Nem tudok, minden nap csak a mának élni,
nem tudok már több bánatot nyelni.
Bizonytalanság lassan felemészti vágyaim.
mondd hová lettek el, a szép álmaim?