Éveknek tűnő napok óta
nem látlak sehol, hiába nézek.
Ólomlábakon jár az óra,
ez már szerelem, attól félek.
Mi van veled, miért nem látlak?
Miért nem jössz naponta reggel?
Napközben, délután hiába várlak,
hiába leslek reménykedve.
Beteg vagy? Nem súlyos, remélem.
Szeretnélek ápolni csendben.
Némán figyelni álmodsz-e szépen,
s ha felébredsz, ott találsz engem.
Lesném: a láztól arcod ég-e,
Kérdezném halkan: fáj e még?
Miben segítsek, valamit kérsz-e?
S elmondanék egy kis mesét.
Elmesélném, hogy van egy férfi
Ki téged bolondul szeret,
még akkor is, ha néha úgy érzi:
„Minden hiába, nem lehet!”