Anya, itt vagy?
Korom hullik az égből,
kiskendőm a fejemen,
lyukas, foszlott
rongydarab.
Tündérujjak varrják,
rozsdamarta szögek
böködnek serényen.
Anya, itt vagy?
Fodros köténykém,
kísértetjárta
liliputi sátor.
Foltok borítják,
kimoshatatlanul.
Anya, itt vagy?
Nehéz a kosaram,
benne az út porától
mocskos, tört kövek.
Anya, itt hagyott.
A kék függöny mögött
aludt örök álmot
nekem.
14 hozzászólás
Szia Edit!
Nagyon megrázó írás!
Fodros köténykém,
kísértetjárta
liliputi sátor.
Foltok borítják,
kimoshatatlanul."
Csoda jó!
Ötletes,utánozhatatlan!
"Tündérujjak varrják,
rozsdamarta szögek
böködnek serényen."
De lehtne az egéset idézni
Gratulálok:sailor
Szép reggelt!
Köszönöm Sailor!
Szia Edit! Ez megrázóan szép vers! Üdv: én
Köszönöm Bödön!
Kedves Edit!
Megrendítő és elgondolkodtató! Nekem is nagyon tetszett a részlet, amit sailor kiemelt:
"Fodros köténykém,
kísértetjárta
liliputi sátor.
Foltok borítják,
kimoshatatlanul."
Arra emlékeztetett, mennyi kimoshatatlan folt rakódott ránk az évek alatt, míg a szülői szív szeretné még a tiszta, ártatlan gyermeket látni bennünk.
Szeretettel,
Anna
Köszönöm Anna!
Van úgy, ahogy te mondod és van másképpen is.
Örültem, hogy olvastál!
Szívbe markoló vers, kedves Edit. "Kimoshatatlan foltok", "mocskos, tört kövek"; néhányaknak nehéz dolgokat kell cipelnie. S voltaképp a hiány is egyfajta teher. Bár negatív fogalom, mégis növeli a terhek súlyát, hozzáad azokhoz; valakinek (akit szeretünk, akire számíthattunk), a hiánya megnöveli terheink súlyát. Szép szimbólumokkal fejezted ki gondolataidat, érzéseidet; figyelmet megragadó ez a vers.
Laca ⚘
Kedves Laca!
Mindenkinek mást mond egy ilyen, vagy hasonló vers.
Visszajönnek az emlékek.
Köszönöm, hogy olvastad.
Editke! Itt is tetszik a versed.
Szeretettel: Kati
Köszönöm Kati!
Valahol nem, de ez nem baj, csak a játék tart ott többnyire.
Szia Edit!
Valamiért – szerintem – gyökereinktől képtelenség megválni. Ha kitépik, vagy ha mi magunk tépjük is ki, van egy kert, a szívünk, ahol mindig újranőnek. és jól van ez így.
Szeretettel: Szabolcs
Igen, Szabolcs így gondolom én is.
Szia Edit!
Megrázó a versed. Kifejező, pont annyi van benne, amennyi szükséges a drámaisághoz.
Kiváló felépítése erősíti a tartalmat, az egymás után következő szakaszok "zsugorodása" nyomatékosabbá teszi a zárásban megjelenő feleszmélést, tényt, a veszteség kinyilvánítását.
Külön öröm számomra, hogy központoztad. Ismered erről a véleményem, mert gyakran hangoztatom.
(Az utolsó "Anya" után nem tennék vesszőt, mert nem megszólítás, mint a többi.)
Jó volt olvasni – annak ellenére, hogy nem szívderítő a téma, viszont valakinek erről is írni kell.
Gratulálok! 🙂
Szeretettel: Kankalin