Hol volt, hol nem,
leesett a hó,
bús szívünkön
jég-takaró.
Reszket a tél,
lelkünk dermed,
az éji fátyol
így lassan elfed.
Megfagy a sóhaj,
kialszik a fény,
zord ez a csend,
bús költemény.
Nincs maradásom,
el kell mennem,
a szerelem csak álom,
hol volt, hol nem..
9 hozzászólás
Ez a versed olyan, mint a jégvirág …gyönyörű ,de bele fagyott a szomorúság.Tetszett, gratulálok!
Üdv:Pityu
Köszönöm, Pityu! 🙂 Örülök, hogy olvastál.
Nagyon jó ritmusa van a versednek. Jó ilyeneket olvasni, még úgy is, hogy végigvonul rajta egy szomorú fény…
Szeretettel: Kata
könnyed légies környezetben száll nehéz tartalom…
igazán jó vers
gratulálok
Kedves Kata és András!
Köszönöm szépen 🙂 Örülök, hogy tetszett!
Nagyon tetszett a versed. Egyszerű, tiszta, ütős.
Köszönöm Szusi 🙂
Ez valami gyönyörű!!!
Csak kár, hogy szomorú!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Köszönöm, Fél-X! Igen, szomorú, az akkori hangulatomhoz passzolt 🙂