Hóangyalkák rejtekében
Tündér lakta fehér égben,
Tejút pici szegletében,
Ott hol ember sosem járt,
Holleanyó szundikált.
Álmában szállt Ő a földre,
Ámult-bámult kopár fűre,
Szürkeségre, kopasz fákra,
Lógó orrú kismacskára.
Reggel aztán sürgött,forgott,
Kitárta a kisablakot,
A nagy dunnát ki is rakta,
Kacsingatva rázogatta.
Itt van, nesztek csuda fehér,
Minden piszok majd belefér,
Fagyapó szikrája röppen,
Hótakarón visszahökken.
Nem bántja az alvó fákat,
Dombtetőn már szánkó járhat,
Gyermekkacaj csendül végre,
Piros orrok erdejébe’.
Csizmácskájuk alatt roppan,
Bánatuk is tovaillan,
Nem bánják a kemény fagyot,
Iskolát és tananyagot.
Hólabdáznak sikongatva,
Gombócokat összegyúrva,
S hóangyalka készül végre,
Vidáman néz fel az égre.
Holleanyó megpihenve,
Nyugodtan elszenderedve,
Tündérlakta fehér égben,
Tejút pici szegletében,
Újra rólunk álmodik.
4 hozzászólás
Olvasva e gyerekverset,
letettem a külső terhet.
A versszakokat el-elmondom,
s tova tűnik minden gondom.
Holle anyó nagy dunnáját
takarja most éji világ,
ám reggel megint újra látni,
hogy készül a dunnát rázni.
Kedves Angie!
Jó volt olvasni ezt a verset. Kicsit gyermekké vált a szívem.
Szeretettel:
Millali
Kedves Angie!
Nagyon kedves kis gyermek vers, igazán jó olvasni.
Tetszett.
Üdv: harcsa
Az utolsó nagy hóesés ihlette 🙂
Köszönöm:
Üdv. Angie
Ez nagyon jó 😀 Nálunk Szegeden is van még hó bőven, de azért már olvadozik…
Látogass el aLébhez, neki is van egy Holle anyós műve, az eredeti alapján, a hasadat fogod majd a nevetéstől 🙂
Gratulálok a versedhez!
Kalina