Az éj vaksötétjének árnya,
koromfekete, madár szárnya.
Ő, a halhatatlan szörnyeteg,
rideg testén homály köpönyeg.
Nyúzott kasza a horgas csőre.
Rajta áldozat foszlott bőre.
Kés éles karma vár prédára,
hogy belemélyessze húsába.
Úgy szárnyal, mint a fürge sólyom,
hisz övé az örök hatalom.
Úgy öl, akár csak a büszke sas,
minek nincs olyan ár, mi magas.
Dalol, mint a vészjósló varjú,
hisz tudja: ajándéka – ború.
Úgy lop, akár a tolvaj kakukk –
életet vesz, de elfogadjuk.
Mindig lesz. Mindig volt. Mindig van.
Csak áll ott. Nem siet. Vár halkan.
Ott vár ránk! A dús ködben titkon.
Vár ránk, hogy végre lecsaphasson.
Ha úgy érzi eljött ideje,
Előbújik a csuklya énje.
Kibontja éhes karmait,
kaparja lelkünk napjait.
Ránk száll láthatatlan. El nem ereszt.
Míg sírunkat nem préseli kereszt.
4 hozzászólás
Nagyon érzékletes.
Csatlakozom az előttem szólóhoz, mivel nem találtam jobb szót én sem. Nem jobb, hanem kifejezőbb szót.
Poe? De nekem nagyon tetszik. A “homály köpönyeg” nagyon találó. Pedig te nem is olvastad a Silmarillokat…Bátran, még több ilyen kifejező képet, mutasd meg mit látsz, mert ezekkel a szókapcsolatokkal te is láttatsz!
Hadd lássuk, mi van még a világod ködén túl!
….tetszik…de vádolj meg, hogy elfogult vagyok…, mert HOLLÓ vers( szinte minden irasom HOLLÓ-nak szól)…jó volt a Te versedbol,egy ilyen, a hagyományosan “holló” szimbólumhoz társított teljesen negativ, gyilkos hollót megismerni…minthogy mindnekinek mást mond egy-egy vers, így talán elfogadható a kijelentésem: JÓ VOLT AZONOSULNI A VERS VILÁGÁVAL….köszönöm