halk morajlással, ádázan.
Sátáni tánca
rázza a földet,
árvalétbe zuhanva
jajongva, nyögve,
hasad,
törik.
Földjaja
szívembe hasít.
Pusztulás, mi magával sodorja
lelkemnek vágyait,
rikoltva,
vad kacagással
döngeti lelkem kapuit.
Betört hozzám,
mint hívatlan vendég,
váratlanul,
könyörtelen,
dühének vad vihara tajtékján
valósággá
szaggatja
álmaim.
Nem kérdez semmit.
Már megtette dolgát.
Mögötte néma pusztaság.
Reményvesztett lelkem
szálakat húz még
vonszolva magát,
a kopár
sivatag
homokszemein.
8 hozzászólás
Kedves Csellista!
Azt gondolom, hogy az a vers tudja megérinteni leginkább a lelket, amiben ott a szenvedés és ezt valóban ki is tudja fejezni, nemcsak szavakkal, hanem képekkel is. Neked csodásak a képeid, így képessé teszi a mondandót arra, hogy az ember szívéhez is eljusson a vers, és az olvasó átérezhesse azt, amit te akkor és ott érezhettél. Finoman kifejtett kemény mondanivaló. Üdv. Szilvi
Kedves Szilvi!
Köszönöm megtisztelő látogatásod versemnél, nagy öröm ez számomra! Szívből örülök értő és érző olvasásodnak!
szeretettel: Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
LÉTEZNEK ILYEN SZAKASZOK!
´valósággá
szaggatja
álmaim´…nagyon jó!
A legjobbakat!'
Szeretettel:sailor
Kedves Zsuzsa!
Ez a versed is megfogott.
Nagyon jó képekkel tárod elénk az akkori lelkiállapotodat.
Remélem, azóta a sivatagból óázis lett.
Üdv: harcsa
Szia!
Fájó, mardosó érzéseidet hűen tükrözi a vers. A vers, aminek a képe olyan, mint egy lángoszlop…
Grat.
Gyömbér
Szívből köszönöm Kedves Sailor!
Szeretettel: Zsuzsa
Kedves Harcs!
Nagy örömet hozott minden szavad!
Köszönöm szeretettel: Zsuzsa
Igazán meg vagyok hatva, Kedves Gyömbér!
Nagyon szépen köszönöm sok szeretettel: Zsuzsa