Mi tegnap szép volt,
mára elhamvadhat.
Maradj mellettem, kérlek!
S kérd, hogy melletted maradjak.
S hidd, lesz otthonunk,
puha meleg fészek,
most csak álmodjuk még,
de ne dobd el reményed.
S mit átéltünk már együtt,
csomagold be szépen.
Ne dobd el!
Gyűjts még millió emléket.
S ne bánd, hogy gyermek
a lelkem,
rügybe duzzadó,
kifakadó fa lettem.
1 hozzászólás
Megtiszteltetés az elsőnek lenni. Különösen ilyen vers értékelésénél. Először is, le kell szögeznem, hogy amit írok, szimplán az én véleményem. Érdekes, de jó ez a fa-hasonlat a vers végén. Engem megfogott 🙂 A szerkezetbe bele tudnék kötni, de a hangulat feledteti az ilyen világi semmiségeket, apróságokat 🙂
Csak így tovább!