Platánfa halovány levele kuporog
Millió harmatcsepp markában hunyorog
Érzékin csókolja aranyló napsugár
Föld felé áradó furfangos fényfutár
Tavasztól – tavaszig csak hozzád készülök
Gesztenyebarnából szép lassan őszülök
Úgy élek egyedül, akár egy remete
Elveszni a nyárban szüntelen lehet-e?
Lágy szellő simogat, a vágyam feléled
Gyöngéden átölelsz – még most is remélem
Megtorpan a léptem, megállok hirtelen
Tévelygő lennék tán, vagy Te vagy szívtelen?
Platánfa rajzolta árnyékok intenek
Ezüstös porukból hajamra hintenek
Fekete foltokból összeáll az este
Szerelmem szívedben tűzrügyét kereste
2006-05-20
5 hozzászólás
Nagyon szép a második versszak.
Az egész vers hangulata ‘fogható’,
valahogy ízletesen keserédes.
Udv. I.B.I.
Valóban, keserédes…az idő elrohan
Talán még odaérek.
Örülök, hogy tetszik:)
Üdv: Éva
Biztatásod jólesik:) Nem adom fel.
Köszönöm érdeklődésed
Üdv: Éva
tetszik, valahogy megteremt egy sajátos hangulatot és dereng is valami a képzelet homályán (nekem). tetszik
A sajátos hangulat…valóban elkapott…jól érzed.
Örülök, hogy tetszik:)
Üdv. Éva