Sötétszürke égen sárga hold fölött,
Ragyogó csillag amely tanyát ütött,az ég végtelenjén.
S elindul majd egyszer.
Útja hosszú lesz tele az ismeretlen világ minden új kövével,
Melyet csak nagy sziklák csúcsán érhet el.
Vijjogó sasok közt lesz majd a tanyája,
Ha égből lehull s földnek alászálla,
Görcsös fák odvában lel majd otthont újra,
Hová végítélet réme nem szólítja.
Tündöklő csillag ami eltűnt ismét,
S az ég szürke marad nem pedig sötétkék.
Megint sápadtan világít ahold
Mi égi lámpásnak rendeltetett,
Csendben várja mindig szép nap felkeltedet.
Ha feltámadsz egyszer szikkadt föld gyomrából,
Útnak indulsz mi rögös,
Mi nehéz lesz az ég szürke tengerén,
Végtelenbe nyúló felhők lágy ködén.
Lenézhetsz majd e szomorú földre hol:
Anyák fájdalommal szülik gyermeküket,
Láthatsz sápadt eltorzult arcokat,
Fájdalomtól meggyötört sebekkel elborított
véresen habzó testeket,
S a boldogságot hány ember arcán lelheted?
Ó! hullócsillag ki a világot bejárod,
de a megnyugvást még te sem találod.
A sejtelmes égbolton meg nem pihenhetsz,
A föld útvesztőin csak halált lelhetsz!
Te ki az ég forró felkavart üstjében,
Jársz utolsó táncot a halálra készen,
S egyszer leesel az ég kárpitjáról
Mielőtt búcsúznál az egész világtól.
Fényed nem világít többé éjszakánként, hogy e
sötét földet beragyogja,
Halványabb lesz megint az ég szürke foltja,
de pislákoló életét tovább folytatja.
Nélküled világlik majd az ég sötétkékje,
Újra hullócsillagot remélve.
3 hozzászólás
Az elejét kicsit döcögősnek érze, de utána gördül, vibrál.
Köszi a véleményt. Szia Samu
Kedves Samu!
Versedet a "véletlenül" hozta elém. Nem bántam meg, meg,
mivel egy szépen, gondosan megírt verset olvastam.
Samut keresed? Már nincsen itt, talán kilépett a Napvilágtól
magával vitte saját anyagát is?!
Szeretettel olvastam:
Finta Kata