Buszkalauzok szerettünk volna lenni
a Marival az általánosban ketten,
kielégített volna bennünket ennyi,
Mari halott lett, én boldogtalan lettem.
Árnyakat simogatok huzatos gangon,
ha fenn a nap, az égre nézni nem merek,
az éjszaka suttog bársonypuha hangon,
romlandó, kába húsgépek az emberek.
Hazudott kincsek a hátamon egy zsákban,
ezer csokor csontszáraz felejtésvirág,
nem jött el az angyal, akire úgy vártam,
nincsen valóság, rajzolt térkép a világ.
Jól jönne végre már egy fényes gondolat,
de lefoglal, hogy háttal ülök egy lovon,
holnap a kabáthoz keresek gombokat,
ma még a múltamat a nyakánál fogom.
9 hozzászólás
Kedves Vaj!
Furcsa a vidám verseid után ilyet olvasni, de olyan egyben van az egész.A gondolatisága is követhető.Jól sikerült vers szerintem.
Ági
Köszönöm. Könny és mosoly, mindkettő része ennek a földi színjátéknak. Igyekszem az életemben és az írásaimban is megteremteni a kettő harmóniáját. vaj
Kedves Vaj!
Az utolsó v.sz.-ba sűrített fájdalom!
Szeretettel olvastalak: oroszlán ( Ica
Az utolsó sorban szándékom szerint már van némi optimizmus, és egy csipetnyi önirónia is. Még fordítva ülök a lovon, még a kabáthoz keresem ugyan a gombot, még a múltban vagyok, de legalább már tudatában vagyok ennek. Ez az első és nélkülözhetetlen lépés ahhoz, hogy változtatni lehessen. üdv/vaj
Kedves vaj csodaszépet alkottál, gratulálok.
Szeretettel: Györgyi
Köszönöm megtisztelő véleményedet. üdv/vaj
Hmm… Ahogy olvastam, egyre inkább az az érzés kerített hatalmába, hogy most valami olyat olvasok, mint amit nagyon ritkán. Egy olyan verset, ami a múltat idézi, de a jövőre gondol. Szép vers, jó gondolatok, és ha kérhetlek: ne háttal ülj a lovon, mert leeshetsz. S akkor utána ki írhatna ilyen szép sorokat? Még csak ezt az egy versedet olvastam, de ez nagyon megfogott. S engedd el a múlt nyakát, hadd kapjon levegőt, mert addig él szívedben a remény, ameddig a múltad él… üdv.: Zsolt
Köszönöm, én is így gondolom. üdv/vaj
Gratulálok a versedhez, nagyon kifejező.
Ágnes