A pap
egy nap
feldühödött azon,
hogy tömérdek alkoholt kedvelő fazon
a kocsmában támogatta a pultot,
ejtve az egyház nevén foltot.
A pásztor, égve a hittérítés lázába’,
átterelte a jámborokat az istennek házába.
Szavában nyüzsgött az áhítat,
amit a szenvedélyesség átitat.
Súlyos testét térdére eresztve,
tekintetét ráemelte a keresztre,
két kezét összefonta a mellén
– Akik a mennyországba akarnak jutni, álljanak mellém!
A kis csapat
tétovázott egy csöppet,
és egy kivétellel a pap oldalára lépett.
A látvány isten szolgájának szívébe tépett.
A fekete bárányra rontott
-Istentelen életed végére úgy akarod kirakni a pontot,
hogy visszautasítod a mennyet?
– Ha meghalok, elfogadom, hogy én is oda menjek,
csak azt hittem,
ti már most oda készülődtök itten.
5 hozzászólás
Szia!
Ez nagyon tetszik!:))) Tele humorral, némi ironiával és szójátékkal fűszerezve. Költői képeid tökéletesen láttatják a jelenetet. Jól összehoztad (én pedig jót nevettem), gratulálok!
Szeretettel: Zsóka
Respekt! Ez nagyon jópofa…
Mintha látnám ami itthon történik a falunkban mise előtt kocsma,mise után kocsma….Szólnom kellene a tiszteletes Úrnak,hogy ő is tegyen így ahogyan alkotásodban a pap.bár nálunk nem hiszem hogy lenne olyan aki nem állna át! Na nem azért,mert Isten félők,csak mert látszat félők…:)
Küldöm az atyánknak..:)
Kedves Árpád!
A gyarló ember is szeret élni. 🙂 Az időzítés pedig nagyon fontos. Miért is mennénk, addig amíg nem akarunk. 🙂
Humorba bélelt, komoly üzenetet rejt a versed.
Szeretettel olvastam: pipacs 🙂
Igazi vaj mű! :DD Tetszett, köszi!
Poppy
Szia!
Jó 🙂 🙂
Ági